Sziasztok!
A tegnapi írásom végén ígértem nektek valami személyes dolgot, az első benyomással kapcsolatban. Következzen egy kis múltidézés, tartsatok velem! :)
Nem emlékszem a pontos időpontra, de valahogy 1996 táján lehettünk, és akkor kerültem fel Budapestre a mostani férjemmel együtt. Hú, ezt így leírni is milyen furcsa! :)
Akkoriban még csak "A" hírdetési újság volt, és azt is már kora reggel meg kellett venni ahhoz, hogy találj benne még szabad állást.
Szóval, megpályáztam levélben(!) egy asszisztensi állást, és vissza is telefonáltak az állásinterjú időpontjával kapcsolatban. Megbeszéltük a találkozó helyszínét és a pontos idejét.
1. hiba: Zavaromban elfelejtettem megkérdezni az iroda megközelíthetőségét, mert gondoltam oda lehet könnyen jutni.
Tipp: mindig egyeztesd az állásinterjú pontos helyét, tömegközlekedési megközelíthetőségét, lehetőleg pontosan kérd el a buszok, villamosok számát, a megálló nevét, azt hogy melyik metró állomáson kell leszállnod....stb.
Tudod, miért fontos ez? Egyrészt látja a munkáltató képviselője, hogy milyen precíz vagy.
Másrészt pedig fontos, hogy érezze rajtad, szeretnél időben odaérni a megbeszélésre, nem szeretnél elkésni, tehát tiszteletben tartod az idejét. Hidd el, ezt értékelni fogja!
Tipp2.: ha úgy érzed a válaszadó hangján, hogy türelmetlenül válaszolgat, esetleg ingerült, akkor nyugodtan világosítsd fel, hogy nem szoktál sűrűn állásinterjúkra járni, és mivel tudod, hogy mennyire elfoglaltak az emberek, nem szeretnéd a késéseddel feltartani az interjúztatót. Egy kis helyrebillentéstől rögtön észbekap, ezt elhiheted! :)
Folytatom. Mivel fogalmam nem volt arról hová kell mennem, elővettem a belvárosi térképet, megtaláltam az utcát, de sehogy nem tudtam kiigazodni arról, hogyan kell odajutni. Tehát megkértem a páromat, vigyen el autóval.
Már említettem mi vidékről származunk, így a budapesti dugókról akkor kaptuk az első élményeinket. Tolakodás, dudálás, fékezés, szabálytalan bevágások, integetések és minden egyéb.
Nagy nehézségek árán, teljesen izgatottan, és feldúltan érkeztem meg az irodába, ahol persze már vártak, mert elkéstem ugye. A liftben szedtem össze magam valamennyire, megnyugodtam, de a lábam még mindig reszketett. Kiszálltam a liftből, és amikor beléptem a fogadóhelységbe, már tudtam, hogy nem akarok ott dolgozni.
Kiváncsi vagy rá, miért? Mert az egész helyiség egy sötét kárpitozású nagy tér volt, személytelen belsővel és egy roppant ellenszenves recepcióssal. Mindenhol spotlámpák voltak, tele volt sötét zugokkal, egyszóval nyugtalanító volt a hely.
De azzal bíztattam magam, hogy egy kicsit eltúlzom, meg ideges vagyok. Kicsit várni kellett, aztán nyílt az ajtó, és behívtak egy belső irodába.
Ez már kicsit megnyugtatóbb volt, de az ellenszenvem nem múlt el, amikor megjelent az interjúztató fiatalember. Nahát akkor akartam végképp elmenekülni!
De becsületből végigcsináltam a bemutatkozó részt, a szakmai előéletemről is beszéltünk, és a végén volt egy teszt feladat, amit időre kellett megoldani.
Ennél a pontnál határoztam el, hogy nem fogok ide mégegyszer visszajönni még ügyfélként sem. Elárulom miért. Mert a fiatalember sem volt szimpatikus, sőt a munkahelyi légkör is furcsa volt. Egyszóval nem éreztem jól magam ott, és tudtam nem az az én helyem.
Később igaznak is bizonyult a megérzésem, mert nem messze onnan egy másik állást találtam, amire a mai napig kedves emlékekkel gondolok!
Tipp3.: mindenképp csináld végig az interjút, márcsak azért is, hogy elmondhasd megcsináltad, de ne nyomd el a rosszérzést magadban, ha kijöttél. Reménykedj abban, hogy lesz még sokkal jobb ajánlatod is, de ne ugorj fejest egy olyan állásba, amivel már az elején elégedetlen vagy!
Tudod, a dolgok általában csak rosszabbak lesznek, ritka kivétel, ha időközben változtatnak valamit!
Remélem tetszett az időutazás, és bízom benne, te elkerülöd a nyomasztó találkozásokat az álláskeresésed idején!
Mára ennyit szántam, de legközelebb ismét érdekes témát hozok!
Addig is várom hozzászólásaitokat, véleményeteket bármelyik bejegyzéssel kapcsolatban!
Szép napot mindenkinek!
Sziasztok:anna
